ELKÖLTÖZÖTT A BLOG! ÚJ CÍM:  http://rougeest.blogspot.com/ !!!! ITT MEGTALÁLTOK! :D

Oh mondd!

Oh mondd,
kétes árnyak milliárdja,
ki vagy nekem,
minek vegyelek számba,
miattad nem dobban szívem,
te taszítassz a homályba.

Drága angyal,
te voltál nekem a fény,
éjjeleket széttépő hajnal,
mikor átöleltél gyöngén,
te, a keserű boldogság,
minek öröm ült szemén,
de már nem vagy itt.

Elröppentél mellőlem,
elvitted csodáid,
magamnak teremtett egyetlen,
hol vannak nélküled álmaim,
mikor a valóság kegyetlen,
miért nem szállhatok múzsám szárnyain,
hang nélkül élőt hiába is kérem,
Minden pillanatom
keserű, iszonyúan egyetlen!

Íme a pillanatnyi hangulatom! Valahogy tökéletesen ez jellemezmost, bár nem ritka az, hogy úgy érzem, senki vagyok a világ folyton változó, és fejlődő forgatagában.

 Józsaf Attila

Tiszta szívvel 

Nincsen apám, se anyám,
se istenem, se hazám,
se bölcsőm, se szemfedőm,
se csókom, se szeretőm.

Harmadnapja nem eszek,
se sokat, se keveset.
Húsz esztendőm hatalom,
húsz esztendőm eladom.

Hogyha nem kell senkinek,
hát az ördög veszi meg.
Tiszta szívvel betörök,
ha kell, embert is ölök.

Elfognak és felkötnek,
áldott földdel elfödnek
s halált hozó fű terem
gyönyörűszép szívemen.

1925. március

 Kb. 3 percig dobáltam egymás után a szavakat, és ez lett belőle! Nem valami jó, de ez van.

Oh mondd!

 A martonvásári havilápban (Fórum Martini) egy újabb versem jelent meg. Aki olvassa a blogot az biztosan ismeri. A vers címe: Esti gondolat!
Jupppppppíííííí    :D

Íme a második szerelmem, ami remélhetőleg 2-8 hét múlva már a lábamon fog díszelegni! Hehe!:D Már várom! :D

Felnőttem

Gyermekként imádtam,
vágytam a csodát,
a tavaszi dalt,
felhőben áttűnő nap sugarát,
holdfényben fürdő estét,
valós angyalok kitalált álmát,
hol minden szép,
hol minden jó,
hol nincsen vég,
vagy örök bosszú,
hol az ég kék,
nem szennyezi múló ígéret,
hol senki nem fél,
hol nincsen alaptalan ítélet.

Gyermekként imádtam,

vágytam a csodát,
nem hallottam,
nem értettem élet hazug szavát.

De nézz rám.
Én már felnőttem.
Bújó üldözött,
remete patkány
ki már lát, hall,
és nincsen benne vágy,
ki már mást vall,
kinek nem menedék az ágy,
mert álmok bódító szavai
elúsznak ködös elméjében.

Gyermekként imádtam,
vágytam a csodát.
De már felnőttem,
Elveszítettem gyermeki lelkem álmát.

Mégis Kit?

Forgasd még szívemben
mérgezett tőröd,
oh drága élet,
te uralkodsz testem fölött,
de lelkem még saját,
szárnyaló, vad,
szabad madár!

Drága élet!
Szenvedek súlyod alatt,
nem látok semmi szépet,
mit lelkem megkaphat.

Habár, szívemben egy múzsa,
a valóságban törékeny nádszál,
csodálatos, elragadó,
üdítő látvány.

Merre vagy,
merre reülsz álmaim szárnyán,
mikor szívem bánatos,
sötét börtönében rád vár?

Elmém szétfolyik,
gondolataim halottak,
hogy bírom így holnapig,
Kit teremtek jöttödig magamnak?

Köszönet

Tiéd vagyok
drága természet,
Belőled lettem, így is halok,
Benned temet el az enyészet.

Köszönöm, hogy még hallom
madarak édes dalát,
Köszönöm, hogy még látom,
az esőcseppek hullását,
ahogy felszívja őket a föld,
a tavaszi éltető csodát,
ahogy hamvaiból újra éled,
kidugja fejét az apró virág,
és újrafest egy fakó képet,
hogy szebb legyen a világ!

Tiéd vagyok
drága természet.
Ha szépséged halott,
engem is eltemet az enyészet.

 Halotti Beszéd

Nincsen, elment, vége.
Szemekből patakzó gyémánt,
búcsúkönny utolsó emléke,
még ha nem is oly tiszta,
nem is oly békés
mint a mennyek világa,
hová eltávozott lelke,
elhervadt élete virága.

Álom az, vagy valóság?
Ki dönti el?
Az édes álom is rémálommá vált,
A szív gyászindulót énekel.

Nincsen, elment, vége.
Porból volt emberi hús,
emlékszel még a szépre,
vagy meg sem történt mi volt?

Hiába hunyja be szemét,
fekete gyászlepel alatt,
Boldogan, vidáman élt,
Emlékünkben ez marad.

 Tollpihe

Egy pihe,
fehér, tiszta,
mint angyalok szárnyának
egyetlen darabja
hullik fáradt,
lassú léptekkel
a véres utcára.

„Honnan jöttél,
Mit keresel itt,
hol elveszett az elme,
elfogyott a hit,
nincsen béke,
Mit keresel itt?!”

Hangtalanul, némán,
felkapja egy kósza szellő,
mint a boldogság álmát,
hol még zöld az erdő,
hol a fény kergeti el az éjsazkát,
a láthatatlan erő,
hol angyal sem hullajtja tollát,
hol nem halott a mező...

Drága, ártatlan pihe,
menekülj kérlek,
Takarodj innen,
Keresd a jót, a szépet,
mert itt már nincsen,
szállj tovább,
repülj innen!

Kissebb alkotói válságban vagyok. Kb. próbálom magam összekaparni, egy lyukas kávéskanállal, de nem sikerül. A legszörnyűbb talán az, hogy magam sem tudom mitől...
A gyengébb alkotásokért elnézéseteket kérem!

Üdvözlettel: Rouge Est Monté

Esti Gondolat

Ahogy itt vágtat a holdsugár,
ezüstszín fogatban,
Akár egy nemes, egy király…
Mit akar?

Mit szeretne álmok délceg,
harcos vitéze?
Milyen bűbájjal, milyen érccel
próbál elcsalni álmok mezejére,
hol találkozik valóság,
és hamis illúzió,
hol ott a pokol,
és az igaz szó,
hol az árulás,
és a szerelem,
mi angyal szárnnyal emel
a végtelen égben,
majd ledob.

Elejt, eldob,
mint elégett csikket,
Letaszít újra a pokolba,
A láng újra éget,
Szétesik az elme,
Utolsót dobban a szív,
Utolsót pislant a szem,
Az álom magához hív…

Otthon tönkrement a gépem, így most csak az iskolából férek hozzá a bloghoz... Lassabban fog frissülni... Bocsánat! :S

Kicsit vontatottra sikerült... de ez van.... :S

Gondolat a pénzről

Nagyságos úr,
igen, te magad,
ki csak papír és fém,
A világ veled halad?!

Ha te nem vagy,
nincsen semmi sem!
Szétesik az elme, meghal az agy,
nem dobban többet a szív,
az érzelem is te vagy!
Vagy talán mégsem?,
hisz érző szívet
piaci forgatagban,
akárcsak fennkölt elmét,
veled vásárolni
nem lehet!

Gondolkodj te is,
embernek álcázott, korlátolt Állat,
megvásárolhatsz bármit,
de elmét és szívet, csak isten ad!

Ne tartsd magad jobbnak,
csak mert feltornyozhatod kincsed,
Mert egyszer, lehet akár holnap,
halál kaszája vet életednek véget,
és rájössz te is,
nem fizetheted meg lelked,
hisz a pénz mit sem ér,
mikor fekete lepel takarja le szemed!

 Meddig várjak?

Névnapomra

Miért bánkódom,
hiszen engem ünnepel a naptár!
Mire vágyom,
ha megannyi jókívánság megtalál?

Könnyem szétmorzsolom
szemem alatt,
álmok, és bántalmaim
gyémánt harmatját,
mit szívem okozott lelkemnek,
és elnyomta öröm hangját!

Szabadulj fel lelkem!
Tépd le ma láncaid,
ne bánatot, gyönyört lásson szemem,
felejtsem el életem gondjait,
hiszen ma engem ünnepel a naptár,
engem is köszöntenek másokon kívül,
és oly sok jókívánság rám talál!

Múzsámnak